2008. december 30., kedd

Fejléc

Mondaná meg nékem egy hozzáértő ember, hogy azt a rendkívül bonyolult dolgot, mint a fejléc kicserélése, hogyan lehetne megoldani? Tudom, hogy hol kell, a méretezéssel vagyok bajban. Mert még ha találok is egy jópofa, hozzám illő dolgot, akkor az vagy kicsi és nem is látszik, vagy olyan nagy, hogy mindenen túllóg és eltakarja, amit csak lehet.
Mekkorának kell lennie? Méretezzem át még felrakás előtt?
A hátteremről már lemondtam. :o(

Előre is köszönöm a türelmet és a felvilágosítást. Én mindig csak kérek, mint látjátok. Ebben a blogban nekem sok babér nem terem, általam ugyan nem fogtok megvilágosodni. :o(

Számláló :(((

Mint Zsuzsi is szóvá tette, a compteur.cc nevű számláló felugró ablakokat hoz magával. Ez még nem zavarna, azonban nem nagyon hagy kommentelni. A felugró ablak lefagyasztja a gépemet, vagy egyszerűen kidob a programból. Mire vissza tudok lépni, legalább 5-6 perc telik el, annyit meg nem ér meg egy hozzászólás, vagy csak nagyon ritkán. Így csak jelezni szeretném, hogy bár mindenkit olvasok továbbra is, ha nem hagyok üzenetet, az nem a bejegyzésnek, hanem a blog számlálójának köszönhető.

2008. december 25., csütörtök

Boldog ünnepeket kívánok mindenkinek


2008. december 23., kedd

Élő könyvjelző-még egy kicsit

Köszönet Slayernek, hogy felvetette a témát :))
Egy kis pontosítással még tartozom, ma reggel kicsit próbálgattam.
Ha rákattintunk a narancssárga ikonra, feljön az összes kedvencünk. Ha találunk számunkra érdekes bejegyzést, azt először az oldalsávban mutatja, majd még egy kattintásra kiteszi a monitorra. Itt még csak a nyers bejegyzést látjuk, de a címre kattintva bejutunk az illető blogjába !
Így tényleg csak a számunkra érdekes bejegyzést nézzük meg eredetiben a blogban, a többinek csak a nyers változatát a monitoron, fehér alapon, így a betöltési idő a töredéke a blogos változatnak.
ÉS A LÉNYEG : Ha új bejegyzés születik, akkor a gépünk bekapcsolás után jelzi, hogy hány darab új hírünk van, ezeket az ikonra kattintva megnézhetjük, anélkül, hogy a saját blogunkba belépnénk!

2008. december 22., hétfő

Élő könyvjelző-érthetőbben

Exploreren nem tudom, hogyan működik, Mozillán a következő a használata :
1. Belépünk egy blogba, amit szeretnénk nyomon követni.
2. Rákattintunk a "könyvjelzők" menüre, és ott a "Feliratkozás erre az oldalra.
3. Ott kiválasztjuk az RSS sort.
4. Majd jóváhagyjuk a feliratkozást.
És hogyan tudjuk használni :
1. A fejlécünkben van egy pici narancssárga négyzet, "terjedő hang" logóval, erre rákattintunk.
2. Először a gép friss híreit látjuk az oldalsávban, ezt leminuszoljuk, alatta látjuk a saját könyvjelzőink tartalmát.
3. Előttük + vagy - jel van, annak megfelelően, hogy nyitva, vagy zárva van az oldal.
4. Ha + jelet látunk, rákattintunk, ezzel megnyitjuk, és látjuk az illető utolsó 24 bejegyzésének a címét.
5. Ha látunk közte újat, akkor rákattintunk, és elolvassuk.
6. Ha nem látunk, akkor rákattintunk a - jelre, ezzel bezárjuk.
Zárt állapotban az ÖSSZES könyvjelzőt egyszerre látjuk, sorban.
Előnye, ami a hátránya : Minden csicsa-micsa nélkül, csak a pőre bejegyzést olvashatjuk így el, és nem látjuk a blog küllemét, egyéniségét.
Tehát ez tényleg arra jó, hogy híreket olvassunk. Talán akkor van értelme, ha kevés az időnk, vagy ha egy konkrét bejegyzést keresünk, esetleg egy témában akarunk visszaolvasni a különböző blogokon. Viszont a varázsa teljesen elveszik, ráadásul mi nem vagyunk újságírók, ezért a címek nem lényegre törőek, és nem mindig fedik a tartalmat. Viszont egyéb témákban hasznos lehet :))

RSS-Élő könyvjelző

Slayer Gothpaladin :

Olvastam az IDG.hu-n az RSS-ről egy kis összefoglalót, mert a blogokhoz bizony erősen kapcsolódik a témakör. Most ideidézem szövegüket: "
Ha Ön többféle téma iránt is érdeklődik, naponta akár több tucat információforrást (weboldal, blog) is átböngészhet. Ha ezeket az oldalakat egyenként kell megnyitnia, alig marad ideje másra.
A megoldás az
Angolul Rich Site Summary vagy Really Simple Syndication (RSS / XML / newsfeed).
A rövidítés jelentése körülbelül annyi, mint "igazán egyszerű (tartalom) megosztás". Alkalmazása lehetővé teszi, hogy weboldalak meglátogatása nélkül is értesüljünk a frissen publikált információkról, továbbá, hogy jól rendezett, átlátható "tartalomjegyzékbe" gyűjtsük össze a különböző forrásokból származó információkat. Használatával egyetlen ablakban, összegyűjtve jelennek meg a friss hírek, innen választhatjuk ki, mit akarunk részletesebben is megnézni.
Az IDG weboldalai támogatják a tartalommegosztást, oldalainkon a folyamatosan frissülő információkat szabványos XML állományformátumban is elhelyezzük.
Az használatának előnyei
Előnye a hírlevelekkel szemben, hogy nem igényel feliratkozást (nem kell az e-mail címet megadni), és nem kötődik semmilyen személyes adathoz.
A tartalom a Mozilla FireFox programja alatt automatikusan elérhető, külön olvasóprogram letöltése nem szükséges hozzá.
Az Internet Explorer felhasználói ingyenes hírolvasó (ún. aggregátor) programok, pl. az RSSOwl telepítésével gyűjthetik össze a frissen megjelent hírek linkjeit és rövid ismertetőit."

Ez gondolom nem sokaknak volt közülünk tiszta, és ezért hogyha ezt valaki az én nevemmel együtt írná át egy külön bejegyzésbe, azt megköszönném!

Kedves Slayer ! Szívesen, feltettem a neveddel együtt !


2008. december 19., péntek

Bejegyzésre mutató linkek

Ki tudja mit is jelent a "bejegyzésre mutató linkek"?
Lásd például itt:http://zelnice.blogspot.com/2008/12/nvjegytart.html
Eddig is láttam ezt a lehetőséget a beállításoknál, de most láttam először bekapcsolva. Hogy került Violini bejegyzéséhez ez a 4 másik, mások által írt bejegyzés linkje?
Bruercsi
Én meg belepiszkáltam Bruercsi bejegyzésébe :
Csinálok egy próbát : egy link : Gina utolsó bejegyzése, és még egy : Bruercsi utolsó bejegyzése.
Aztán lássuk, mi történik ?
Hát nem az, amit vártam, hanem ami Zelnice blogjában. Kiírt egy teljesen esetleges bejegyzés listát, illetve, úgy tünik, hogy azok jönnek elő, akiknek kommenteltem.
Szóval, jöjjön egy nálam okosabb ! :((
Gina

2008. december 15., hétfő

kérdés

Azt szeretném kérdezni valaki hozzáértőtől, hogy miért van az, hogy némelyik blog ha megnyilik, a szöveg sokára jelenik meg, ill. a barna alap olvashatóvá válik. Ez mitől függ? A fejléc nagyságától, vagy a sok feltett képtől?