2009. november 7., szombat

Fotók kinyithatósága

Sziasztok!
Nem tudok rájönni, hogy mitől függ, hogy a bejegyzésekhez feltett fotókat megnyithatjuk-e vagy sem. Az első fotó mindig nagyítható eredeti méretére, de a szövegben elrejtett többi már nem. Tudtok segíteni, mit csinálok rosszul?
Köszönöm előre is, Nóra

4 megjegyzés:

nöné írta...

Nóra, a saját tapasztalatomat tudom leírni, remélem, segít.
Szóval: azt tapasztaltam, ha jobbra vagy balra helyezek képeket, mozgatom ide-oda, épp ahova kívánkozik, nagyítható, de a szöveg állandóan szétcsúszik. A lányom tanácsára középre helyezem a képeket, és gondosan előre megtervezem, hogy hogyan töltöm fel őket. Amit legutoljára akarok láttatni, azzal kezdem a feltöltést, mert így legalulra kerül és így tovább. Lényeg: a képet már mozgatni, ide-oda húzgálni nem szabad, mert akkor nem nagyítható. Miután kész a feltöltés, kurzorral mozgok a képek között, majd miután beáll a kurzor két kép közé, írom a mondandómat, és már enterrel is haldhatok.
Ezzel a módszerrel a szöveg sem ugra-bugrál a képek oldalára. Ha szétnézel nálam, láthatod, amiről írtam. Bizom, benne, hogy tudtam picikét segíteni.

Nóra írta...

Én is mindig középre teszek minden fotót, de az tény, hogy mindig utólag, véletlenszerűen, és utána húzogatom a szöveg megfelelő részeihez...kipróbálom legközelebb a javaslatod, nem húzni, hanem rögtön a helyére csatolni. Köszönöm szépen!

Főfüge írta...

Nóra!

Rakd fel a képeket, ahogy nöné mondta, tehát az utolsóval kezd és amit legfelsőnek akarsz, azt tedd legutoljára. Amikor megvagy, akkor látod a képeket. Ekkor a képet tartalmazó keret jöbb felső sarkának a tetején, van olyan, hogy HTML-kód szerkesztés és van egy Írás. Ha írásban vagy, akkor látod a képet, válts át HTML-be, s akkor a képed kódszámait látod. Jegyezd meg az elejét és a végét, és kurzorral menj a két kód közé, és kényelmesen írhatsz, nem ugrál semmi sehová. Ha elhelyezted az írásokat, akkor válts vissza írásra, és akkor ott lesz a képek között a szöveged, színezheted, kijelölhetsz, amit csak a porogram megenged!

Jó munkát!

Marcsi írta...

Nóra, az én módszerem, ami nem igényli, hogy a képek sorrendjét pontosan megtervezd előre: Egyből a HTML-kód szerkesztés fülön írom a bejegyzést. Ha elérek odáig, hogy képet szeretnék a szöveg után tenni, akkor feltöltöm, a kép helyett a kód mindig a szöveg legelejére kerül, kijelölöm az első karaktertől az utolsóig, ctrl+x, megkeresem a helyét, ctrl+v, és a helyén is van. Írhatom tovább a szöveget, jöhet a következő kép. Az írás fülön nem szabad mozgatni a képet, mert akkor nem nyitható meg. A HTML-kód szerkesztése fülön nincs ilyen gond.
Remélem, érthető voltam, és talán újat is mondtam :)